WitchHunter Challenge ~ Első magyar FemSlash Kihívás
EREDMÉNYHIRDETÉS



Nincs több kertelés, itt a vége, fussatok el véle. A verseny nagyon mozgalmas volt, élményekkel teli és reméljük, ti is annyira élveztétek írni, mint mi, amikor láttuk, hogy milyen lelkesedéssel álltok neki. Szívből köszönjük mindenkinek. Nem is húzzuk az időt, íme az eredmények:
A pontok számolása a szabályzatban foglaltak szerint zajlott, azaz:
Összeadtuk a kategóriánként kapott pontokat egy történetnél, majd elosztottuk a pontozók számával. A negyedik tizedesig néztük, hogy minél részletesebb eredményt kapjunk, az utolsó számjegyet 5-től felfelé, alatta lefelé kerekítettük.
Csapatpontszámok: a csapatban résztvevő történetek pontjait összeadtuk, majd osztottuk a történetek számával.


Összesített eredmény:

Witch Csapat: 340,7917

Hunter Csapat: 344,4202


Ezennel tehát szeretnénk gratulálni a HUNTER csapatnak, akik megnyerték az első femslash kihívást. :)
És természetesen nagyon köszönjük a Witchnek is, remekül dolgozott mindkét csapat, látható is, milyen szoros volt.


Kérésre itt vannak a pontszámok, történetekre lebontva:


1.Nap: 28,5714
2.Nap: 32,6250
3.Nap: 33,6250
4.Nap: 34,7000
5.Nap: 32,5000
6.Nap: 33,0000
7.Nap: 37,3750
8.Nap: 32,7143
9.Nap: 37,6250
10.Nap: 36,4286
11.Nap: 31,7143
12.Nap: 33,5000
13.Nap: 36,7143
14.Nap: 32,0000
15.Nap: 31,6667
16.Nap: 36,3333
17.Nap: 35,1667
18.Nap: 37,2857
19.Nap: 35,8333
20.Nap: 35,8333

Megj.: Néhányan biztos észrevettétek, hogy a késésekért nem kerültek pontok levonásra! Nos, itt van néhány dolog, amiért így döntöttek a Bírák:

¤ szinte mindenki időben leadta a történetét, a néhány késő is csak keveset csúszott
¤ a hirtelen kiesőket olyan gyorsan, és profin pótolta mindkét csapat, hogy mindenki megérdemli a "teljes" pontszámot
¤ és a legfontosabb: a véletlen folytán, mindkét csapattól ugyanannyit kellene levonni, így a végeredményen semmmit sem változtatna

Végül úgy döntöttünk, hogy nincs értelme elrontani ezeket a remek pontszámokat, hiszen mindannyian megérdemeltétek!



A Leleplező Lista:


1.Nap: Tapmacska: Szomorú Vasárnap //üvegház//
2.Nap: Luthien Lovemagic: Üvegház hatás //üvegház//
3.Nap: Legadema: Gyertya és lángja //buborék//
4.Nap: LoWeDrUmAnDbAsS: Forever - Mindörökké //buborék//
5.Nap: Erynnis: Az élet furcsaságai //mészárszék//
6.Nap: Maggoth: Rózsák a mészárszéken //mészárszék//
7.Nap: Tapmacska (póttörténet): Forralt bor //forralt bor//
8.Nap: Heteira; Jessica B. Vicious; LoWeDrUmAnDbAsS; Luthien Lovemagic; Maggoth; Xwoman (póttörténet): Azok a téli délutánok //forralt bor//
9.Nap: Wyndua (póttörténet): Nőknek szerelméről //lótusz//
10.Nap: Heteira: Mestermunka //lótusz//
11.Nap: Liana: Szavak nélküli beszéd //arc nélküli mosoly//
12.Nap: Zille: Végzet //arc nélküli mosoly//
13.Nap: Wyndua: Mezítlen lábnyomok a hóban //szellemjárás//
14.Nap: Lory Bera: A lelked lelkemnek, én neked részed vagyok //szellemjárás//
15.Nap: Vadon Viki: Szerelembe űzve //vizsga//
16.Nap: Xwoman: Tiéd a döntés //vizsga//
17.Nap: ruka: Őrült vagy //androgün//
18.Nap: Jessica B. Vicious: A bloomingtoni árvaház //androgün//
19.Nap: Stoobie: Túl mindenen //túl mindenen//
20.Nap: Heteira; Jessica B. Vicious; Luthien Lovemagic (póttörténet): Túl mindenen //túl mindenen//

Azoknak, akik részt vettek póttörténet megírásában, külön köszönjük a gyors reagálást, a hozzáállást, és a kiválló munkát! Nagyon megkönnyítettétek vele a Bírák életét.


Végül pedig az érmek, ITT minden író megtalálja a sajátját.





Különdíjasok



HáziSárkány Díj:
(legtöbb szavazat)



10. Nap - Mestermunka - Hunter //lótusz/ 5
13. Nap: Mezítlen lábnyomok a hóban //szellemjárás// 4
9. Nap: Nőknek szerelméről //lótusz// 3
18. Nap: A bloomingtoni árvaház //androgün// 3
3. Nap - Gyertya és lángja - Witch //buborék// 2
6. Nap: Rózsák a mészárszéken //mészárszék// 2
17. Nap: Őrült vagy //androgün// 1


WitchHunter KülönDíj:
(legmagasabb átlagpont)




PapírSárkány Díj:
(írók szavazatai alapján)




Mami pici Sárkánya Díj:
(bírák kedvence)






Emlékbannerek







Inenntől mindenki szabadon rendelkezhet a történetével, tehát bárhová feltöltheti. Még egyszer köszönjük a részvételt, a csodálatos történeteket, és azt, hogy mindannyian segítettetek, hogy egy kicsit talán népszerűbbé váljon ez a műfaj.

A csapatfórumok péntek éjfélig lesznek nyitva.

Reméljük, lesz igény rá, hogy folytassuk ezt a kihívást, és amennyiben úgy alakul, szeretettel várunk titeket vissza!

Köszönjük WITCH, köszönjük HUNTER!

Ha Bármi hozzáfűznivalótok lenne az eredményekhez, akár dicséret, köszönet, hiba etc. akkor azt {IDE KATTINTVA} megtehetitek:)




A három bíra, azaz Lord Dracul, Jessica B. Vicious és Shylet