Liana ~ Witch



1. Mit vársz a WH-tól? Miért döntöttél úgy, hogy jelentkezel?

Nem igazán tudom, hogy mit várok, ez elsősorban egy kihívás számomra, és ezért is jelentkeztem.

2. Általában mit szeretsz írni, mik a kedvenc párosaid és hogy kerül képbe a femslash?

Terjedelmileg inkább novellákat, mert félek belevágni egy hosszabb történetbe. Ami a témát illeti, leginkább slash-t, sőt, mást nem is igazán írtam még (leszámítva a verseket). Mostanában szinte kizárólag j-pop/rock ficeket írok, azon belül szeretek a KAT-TUN os fiúkkal, a the GazettE-tel, és az alice nine-nal írni. HP-ben drarry.

Hogy hogyan került képbe a femslash? Őszintén szólva fogalmam sincs. Nem kerestem kimondottan, de valahol érdekelt, hogy HP-ben ezt hogy, kikkel képzelik el, így amikor találkoztam egyel, minden ellenérzés nélkül vágtam bele :)

3. Olvastál már femslasht? És ha igen, melyiket?

Igen, egy párat, de nem nagyon emlékszem rájuk. Egy van, amiről biztosra tudom, hogy olvastam, és nagyon tetszik, bár nem befejezett, és nem is kimondottan femslash, viszont eszméletlen jó benne az a szál. Rintől a Változunk.

4. Megosztanád velünk egy - lehetőleg közelmúltban, de lehet korábban is - álmodott álmod?

Tegnap éjjel álmodtam valamit, bár mint általában, most sem emlékszem szinte semmire. Ilyen deja vu-ként villannak be dolgok egyébként; most is csak egy hihetetlenül tengerkék szempárra emlékszem.

5. Mit üzennél az olvasóknak?

Hogy érezzék jól magukat a kihívás ideje alatt, és remélem, hogy sikerül majd magukat megtalálniuk a történetekben.

Írnál 3-4 bekezdést neked tetsző témában? Bármiről, bárkiről, minden opcionális :]

Semmi mást nem érzek, csak boldogságot, amit a csalódás hiánya váltott ki belőlem. Úgy érzem, hogy örökre itt tudnék maradni, a karjai közt elbújni, érezni ezt a gyengédséget, törődést.

Ajkaimon ég a csókja, s bár a testem követelőzően lüktet az érintéséért, a szívem nyugodtan dobog a közelében.
Az egyik részem rettentően vágyta a beteljesülést, míg a másik attól rettegett, hogy újra össze fogják törni.

Úgy vetettem rá magam, hogy félő volt, megfojtom őt magammal, de abban a pillanatban nem érdekelt semmi. Hajtott a vágy, és a kíváncsiság.

Semmi nem állíthatott volna meg, kivéve őt...
És megtette. Gyengéden tolt el magától, ugyanazzal a mozdulattal közelebb vonva a lelkem.

Biztonságban érzem magam, pedig nincs már páncélom, nincsenek titkok, csak mi vagyunk, két, lelkileg lemeztelenített ember, akiknek végre esélyük lehet maguk mögött hagyni a múltat.


Ha szeretnél hozzászólni az interjúhoz, vagy csak gartulálni egy frappánsabb válaszért, megteheted {IDE KATTINTVA}!