Tapmacska interjúja ~ Witch



1. Mit vársz a WH-tól? Miért döntöttél úgy, hogy jelentkezel?

Hát igazából csak úgy. ^^""" Tudom, ez nem épp egy optimális válasz, de végül is ötletem volt, femslashekkel nem állok hadilábon és úgy gondoltam, hogy akkor miért ne? ^^ Nekem is kijár egy kis szórakozás. :D

2. Általában mit szeretsz írni, mik a kedvenc párosaid és hogy kerül képbe a femslash?

A kedvenc párosaim slash párosok (Snarry, Drarry, SasuNaru, etc.), femslash párosításokban kicsit hátrébb vagyok, mivel olyanokból csak yurikat (mangákban), vagy saját fandomokat olvastam. ^^ Egyébként hogy hogy kerül képbe? Hát őrült mangafan vagyok már évek óta és egyszer valahogy véletlenül belebotlottam egy sztoriba, ami nagyon megtetszett, ráadásul yuri volt. Sőt, én a t.A.T.u.-t is mindig is szerettem. Ezek után egymásba szerelmes lányokról olvasni már igazán nem okozott számomra lelkitörést.

3. Olvastál már femslasht? És ha igen, melyiket?

Igen, olvastam. ^^ Csak valahogy soha egyik sztorit se fejezte be senki. :( Pedig a Hulló levelek végére nagyon kiváncsi lettem volna. ^^"""

4. Megosztanád velünk egy - lehetőleg közelmúltban, de lehet korábban is - álmodott álmod?

Persze. Nem régiben volt egy elég jelentős, furcsa és engem teljesen kifejező álmom. Álmomban egy fogorvosnál voltam, de ahhoz, hogy elkezdjenek kezelni, kellett mindenféle vizsgálat, így a doki felvitt egy emelettel feljebb, ahol nyílt büfé, meg ilyen ruhaboltszerű izé volt. Volt ott egy srác, aki szerelmet vallott nekem, de én visszautasítottam, ezért kerültem. Amikor felértem, megbíztak egy feladattal, hogy vmiket pakoljak el. ilyen kislabdákat, meg ruhákat, úgyhogy szépen félrevonultam és nekiláttam feladatomnak. Amikor a ruhákhoz értem, a srác hozzám szólt, ezért ijedtemben elejtettem a ruhákat, így nekiláttam újrahajtogatni. A srác odajött hozzám és beszélni akart velem, ezért összegömbölyödtem és reszketve kapaszkodtam abba a sötétlila felsőbe, amit éppen hajtogatni készültem. A fiú megpróbált felhúzni, de nem sikerült, olyan görcsösen próbáltan a földön maradni, így ő végül közölte a többiekkel, hogy nem lehet velem beszélni, majd szó szerint átlépett a hátam felett és elment. Én ezek után tovább hajtogattam, s mikor a ruhákat vittem a helyükre, odajött hozzám egy srác, aki anno egy barátnőmmel akart járni, de én lebeszéltem a srácról a csajt. Azt mondta nekem: "Megértelek. Azért vagy ilyen, mert megcsalt, igaz?" Aztán fojtotta, hogy én tudom a legjobban, milyen halálraítélt volt az egész, hogy kezdetektől tudtam, vége lesz, mert nekünk Vele csak egy kis idő adatot. De emiatt nem bünthetetek másokat. Aztán musicelesen énekelni kezdett. :D Miután felébredtem a dal még sokáig a fülemben csengett. ^^

5. Mit üzennél az olvasóknak?

Erről most a Hey Andy jut eszembe, meg a "Szavazz rám!" XD De egyébként nem tudom. Csak annyit, hogy mindenkinek jó szórakozást és remélem, tetszeni fognak nektek a történetek! ^^

Írnál 3-4 bekezdést neked tetsző témában? Bármiről, bárkiről, minden opcionális :]

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hóember.
A hóember rénszarvasnak öltözött és Rudolfnak hívta magát, miközben a neki tetsző télapóra várt.
Várt, várt, jó sokáig várt, míg el nem jött a nyár, s hórénszarvas pocsolyává vált. XD
VÉGE :D


Ha szeretnél hozzászólni az interjúhoz, vagy csak gartulálni egy frappánsabb válaszért, megteheted {IDE KATTINTVA}!