CÍM: Végzet

KULCS: Arc nélküli mosoly

CSAPAT: Hunter

KORHATÁR: 18

KATEGÓRIA: romantikus, humoros, dráma, angst, szereplő halála

SZEREPLŐK/Párosítás: Luna és sokan mások :D

FIGYELMEZTETÉS: durva beszéd, erotikus tartalom, (nemi) erőszak, slash

MEGJEGYZÉS(EK): OOC karakter, legalább egy szexuális jelenet részletes leírása

JOGOK: minden jog J. K. Rowlingot illeti, semmilyen anyagi hasznom nem származik belőle :D

TARTALOM: Úgy gondoljátok, hogy Luna Loowgood egy álmodozó különc? Valóban ezt gondoljátok? Hát akkor most csalódni fogtok...

Vörös, fehér. Bársony, sejem. Tejszín és tűz. Imádom nézni, ahogy ring és forog. A csípője maga a veszedelem. Emelkedik, süllyed és olyan izgatóan tudja tekerni azokat a nyolcasokat. Összefut a nyál a számba, ahogy nézem.

Az enyém lesz még ma. Érzem, ahogy ajkaimra kiül a ragadozó mosoly. Gyorsan el is tüntetem, még az hiányzik, hogy valaki elkezdjen gyanakodni. A szőke jó kislány, aki nem normális, hisz ócska retkeket fülbevaló és dugó nyakláncot hord. Ha tudtam volna, hogy ennyivel és néhány, jó időben, jó ember előtt elejtett mondatok, ennyire befolyásolja az embereke. Nevetséges. Igazán remek álca, ha nem nézel bele az emberek szemébe, erre már elég korán rájöttem. Volt egy kis baklövésem, úgy körülbelül tíz lehettem, felfedeztem, hogy nem érdekelnek a fiúk. Boldog voltam és elégedett. Egészen addig a pontig, amíg rám nem talált a szerelem. Mikor beléptem a Roxfort kapuján, belibbent elém egy vörös zuhatag, nevetett és csacsogott, azt hiszem ott, és akkor végleg elvesztem. Övé volt a szívem, csak hogy pár nap alatt összetörjön. Suttogták, hogy másé a szíve, de nem hittem senkinek, végül talán a második héten észrevettem, végleg elveszett számomra. Szerette őt, ez világos volt, de volt még remény, a fekete hajú veszedelem észre sem vette. Eldöntöttem hát, hogy megszerzem őt. Magamra öltöttem a kissé bolond szőkeség szerepét. Hogy milyen voltam előtte, arra már senki nem emlékezett. Lassan bevettem magam a társaságába, és még így is elfogadott. Barátok lettünk. Türelmes volta, azt hittem ez így elég lesz. De nekem nem volt elég. Három év múlva már olyan heves és túlfűtött álmaim voltak vele kapcsolatban, hogy leszoktam arról, hogy az emberek szemébe nézzek, tudtam hogy látnák, hogy újra látnák az álmaimat. Nem engedhettem meg ezt, már nem tudtam volna nélküle élni, a közelsége a részemmé vált.

Néha megengedte, hogy vele aludjak. Merlinem én akkor voltam a legboldogabb. Persze még mindig azt az idiótát szerette, de neki továbbra sem kellett. Úgy éreztem egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Imádtam ahogy nevet, a mosolyát, az arcát nem is kellett, hogy lássám, már úgy is tudtam mikor görbül felfele az ajka. A teste is reagált, és valahogy átjárta őt. Az arc nélküli mosoly. Csak nevetett rajtam, mikor megemlítettem neki. Nem bántam, szerettem őt.

Egyre gyakrabban aludtam az ágyában. Ez lett majdnem a végzetem. Egyre jobban feléledt a lelkem, vágyott a testi szerelem után, de a kapcsolatunk még nem érte el azt a szintet, elég messze voltunk ettől. Úgy éreztem szükségem van valakire, akin kiélhetem a vágyaimat. Soha nem hallottam itt másról, aki a saját neméhez vonzódott, persze suttogtak fiúkról, akik egy-egy buli után egymás mellett ébredtek de, hogy mi történt közöttük, csak találgatni lehet. Persze azt senki sem sejti, hogy szemtanúja voltam, nem is egy ilyen esetnek.

Szegény Lüke Loowgood, ő úgy sem mondja el senkinek. Igazuk volt, nem mondtam senkinek, de nem azért, amiért ők hitték. Kíváncsi voltam. Különösen Dracot csodáltam, rengeteget tanultam tőle. Számtalan szebbnél szebb pasi fordult meg alatta, és furcsa mód soha nem emlékeztek rá a partnerek, még a háztársai sem. Azonnal rájöttem, hogy a Exmemoriam szakértőjével van dolgom. Egyik nap délután Harryt láttam távozni tőle, üveges tekintettel, nem bírtam tovább, eléálltam. Láttam, hogy meglepődik, de azonnal rendezte az arcát. Ma is szinte hallom őt.

- Mit akarsz?

- Tudom.

Csak ennyi volt, amit kiejtettem a számon és máris a torkomba ékelődött a pálcájának hegye.

- Nem tudsz semmit, nem láttál semmit, hogy biztos lehessek benne… Exme…

- Taníts!

- Tessék?! Mire?

- A felejtésátokra. Taníts meg rá, és soha nem mondom el senkinek.

- Már mért kéne nekem bármit is csinálnom?

- Segíthetek neked… Tudom, hogy hova jársz, és mit csinálsz, megszerezhetek neked bárkit, rám senki nem gyanakodna.

- Mért bízzak benned?

- Mert leteszem neked a Megszeghetetlen Esküt…

Erre teljesen elképedt, de igyekezett, hogy ne lássam rajta.

Megtettük. Megtettettem. A legnemesebb vadakat hoztam el neki, újra és újra. Harryt többször is. Szegény láttam rajta, hogy egyre jobban összezavarodik. Draco, Draco nem kéne ezt ennyiszer eljátszanod… súlyosan sérülhet a memóriája. De hát ez nem az én dolgom, én csak a szállítója vagyok.

Most is látom, hogy a Nagyterem sarkából őt fürkészi. Szegény pára, nem kellett volna ilyen szűk nacit felvennie.

Az átkot elég könnyen elsajátítottam, így neki kezdhettem saját ágyasaim becserkészésének. Gyakorlatot akartam szerezni, mire Ginnyvel eljutunk arra a szintre. A negyedik évemből még hátralévő két hónapban, és az ötödik évemben, számtalan csinos és kevésbé csinos nőstény megfordult alattam. Néha sajnáltam, hogy nem emlékeznek rám és a gyönyörre, amit a tőlem kaptak. Jobb ez így, kevesebb a probléma. Megvolt már a fél Griffendél, a másik fele csak azért nem mert még túl fiatal, vagy mert fiú, a Mardekárból is egy páran, Pansy egyszerűen hihetetlen volt, jó párszor repetáztam is belőle, a Hugrabugból is vagy egy tucat, de a saját házamból valahogy senkihez nem fűlött a fogam. Egyrészről túl okosak, valószínű rájöttek volna és egyik háztársam sem hívott a házbulikra egyszer sem.

Nem gond, kárpótoltam magam másokkal.

Szemem újra az én kis vadócomra téved, ahogy a lányok sűrűjében ugrál, repül, vonaglik a zene ütemére. Egy hónapja erre az estére készülök. Egy hónapja annak, hogy szakított azzal a Finigan nevű barommal. Az volt életem második legszebb napja, közvetlenül azután, hogy megismertem. Hála Merlinnek, végre abból a szerencsétlen Harryből is kiábrándult, múltkor meglátta a nyakán azt a foltot, amit a mi „Sárkányunk” ejtett rajta, szerencsétlen srác nem tudott mivel védekezni, hiszen nem is emlékezett rá. Ennek is már több mint egy hete.

Úgy látom, már ezt is kiheverte, vagy lehet, hogy csak az a pár pezsgőkoktél vidította fel, amit kevertettem neki? Újabb kaján vigyor terül el az arcomon, hisz ez volt a cél és a tervem dübörögve robog a cél felé. A Szükség Szobájába viszem ezután és élete legjobb élményébe fogom részesíteni. Kár, hogy ő soha nem fog rá emlékezni.

Azt hiszem a társaság már megfelelő állapotban van és nem fog senkinek sem feltűnni a hiányunk. Hát induljon a banzáj! Elértünk az utolsó fázishoz. Elindulok felé az utolsó pohárral. Ajzó szert csempésztem a poharába ez a mi titkos fegyverünk, a miénk vadászoké. Draco szerzi be a cuccot, és én soha nem kérdeztem, hogy mi van benne.

Elfogadta a poharat és néztem, ahogy legurítja. Néhány csepp mellé ment. Éhes vadként vetném magam a két kósza csepp után, de nem tehetem, itt és most nem. Karon ragadom és elkezdem húzni a kijárat felé. Nem tiltakozik, kérdés nélkül jön utánam. A cuccnak kell még negyed óra, addig elkezdem terelgetni a hetedik emelet felé. Nem kérdez, csak néz rám és jön velem.

Gyorsabban kezd hatni a „varázs”, mert alig érünk a negyedikre nekemesik, nekidönt a falnak, szinte felfal, de nem bánom. Elszakadok tőle, megfogom a kezét, és futva tesszük meg a hátra lévő három emeletet. Ő szalad elől és újra mosolyog, azzal az arc nélkülivel, bizsereg az egész testem a várakozástól. Nem vagyok tapasztalatlan, de mégis ideges vagyok, hiszen szeretem őt.

Miután megjelenik a rejtekszoba ajtaja, őrült tempóban tépi fel. A szoba kicsi, igazából egyetlen berendezése egy ágy és egy asztal. Érdekes elrendezés, de nem érek rá ezzel foglalkozni, épp ekkor mar a nyakamba a kis vadmacska. Felültetem az asztalra, mire csak kérdőn felvonja szemöldökét, nem válaszolok, hiszen úgyis hamar rájön.

Őrülten lobog bennem a vágy, érezni akarom őt, a bőrét az enyémen. A selyemblúzát széttépem, mire felkacag, szeretem ezt a hangot, szeretem őt. Gyönyörű melltartót rejtegetett alatta, nem vesződök azzal, hogy levegyem, csak lejjebb húzom, hogy előbukkanjanak formás kis keblei ágaskodó bimbóival. Nem bírom tovább, muszáj megnyalnom őket. Cselekedetemet kéjes sóhajokkal jutalmazza, egyre jobban ég a tűz bennem. Rövid szoknyája alá csúsztatom a tenyerem, de ott semmit sem találok. Felkapom a fejem mire ő huncutul elvigyorodik.

- Készültem… - leheli elhalóan.

- Helyes! – Vigyorodok el most én is. Lehet, hogy szeret? Hogy tényleg szeret? De nem ez az érdekes, hanem az, hogy itt van.

Lassan beljebb csúszik a kezem, széjjelebb tolom a lábait, hogy jobban hozzáférjek. Érzem, hogy váladék lepi el az ujjam, forró és lüktető szeméremajkak közé siklik az ujjam. Simítok még rajta egy párat élvezem, ahogy áthullámzik rajta a kéj. Lassan lejjebb csúsztatom az ujjam és beljebb tolom. Ki - be húzom az ujjam, közben nem feledkezve meg az immár vértől duzzadó nagyajkakról. Szám eközben nem hagyta el az övét. Megunva a csókot elválok tőle és lassan araszolva az arcom eltűnik a lábai között. Kezeim helyét átveszi a nyelvem. Első kóstolásnál összerezzen és felsikolt. Ne törődöm vele és folytatom tevékenységemet.

Merlin az az illtat, az ő illata, teljesen megrészegít, miközben nyelvemmel szinte dugom őt. Vonaglik és felváltva sóhajtja Merlin és az én nevem. Úgy gondolom, játéknak ennyi éppen elég. Lehúzom az asztalról és az ágy felé terelem. Dracotól kaptam egy hasznos kis könyvet, amit állítása szerint az anyjától nyúlt le. Ebben a kis csodában találtam azt a varázsigét, amit azóta is előszeretettel alkalmazok zsákmányaimon.

- Invito Duplo Basiteo Fallo… - mormolom újra a már jól ismert szavakat.

Kezemben landol az én kedvenc játékszerem, az a kétvégű vibrátor féleség, amit a könyvecske tanácsára magam is beszereztem.

Ginny szeme elkerekedik, muszáj mosolyognom rajta, lehajolok és megcsókolom duzzadt ajkait. Leteszem fegyverem, hogy kezeim újra elveszhessenek ölének vulkánjában. Mikor úgy érzem készen áll belevezetem a szerszámot, majd a másik végét saját lüktető testembe fogadom. Pálcával rákoppintok, és érzem, ahogy működni kezd. Rezeg és hullámzik. Ó Merlin, hogy szeretem ezt! Szerelmem szemei hatalmasra tágul, először a döbbenet, majd a gyönyör miatt, nem bírja soká a tekintetem, lehunyja őket, csókot hintek mind két szemhéjára, és kérem nézzen rám. Kinyitja őket rám tekint, de nem lát a kéj köde, már elzár előle. Érzem, hogy nem sok kell a testemnek, hogy elérje a beteljesülést. Kis idő után szinte egyszerre feszül meg a testünk, ahogy az orgazmus hullámai magukkal ragadtak. Félreteszem a kis játékszerem, bemászunk a takaró alá, szorosan magamhoz ölelem és a fülébe suttogom:

- Szeretlek.

Elmosolyodik, de nem viszonozza. Most jut el a tudatomig, hogy valahol útközben elvesztek a ruháim, de már nem érdekel. Itt van a lány, akit szeretek és csak ez számít.

Később visszagondolva, elkövettem egy nagy hibát. Nem töröltem azonnal az emlékeit. Úgy gondoltam ráérek, majd reggel is, mielőtt elmennénk. Szerettem őt, de nem akartam, hogy emlékezzen erre. Féltem, és mint kiderült félelmem nem volt alaptalan.

Arra ébredtem, hogy nincs mellettem, felnéztem és megláttam, amint a ruháit kapkodja. Észrevette, hogy őt nézem. Megállt és felém fordult, majd egy gúnyos mosoly kíséretében ezeket mondta:

- Egy gusztustalan, ócska ribanc vagy!

- Tessék?!

- Jól hallottad! Egy beteg állat vagy, semmi más! Hogy voltál képes annyi ártatlan lányt megerőszakolni?

- Te meg miről beszélsz? Én nem erőszakoltam meg senkit!

- Nem e?! Akkor mért nem emlékezett senki, arra, hogy veled volt? Ez is ugyan olyan erőszak! Használtad őket, majd eldobtad! Velem is ezt akartad tenni ugye?

- Nem Ginny, esküszöm, hogy nem és szer…

- Ki ne mond! UNDORODOM TŐLED!!! Soha nem szerettelek, a tegnap éjjel csak bosszú volt, azokért a lányokért, akiket megrontottál te őrült némber!

Ezzel a mondattal rohant el. Soha többé nem láttam őt. Óriási fájdalommal a szívem helyén kikecmeregtem az ágyból, magamra rángattam a ruháimat és lebotorkáltam a lépcsőn. Valahol félúton a kastély és a kapu között belebotlottam Dracoba. Nem bírtam tovább, ahogy a lábaim se, a lábai elé rogytam. Hányingerem volt, hányni akartam. Kiüríteni magamból mindent. Alig érzékeltem, hogy két erős kar felemelt. Szorosan magához szorított, ahogy újra elhagyta az iskola területét. Egy házba hoppanáltunk, azt mondta az övé, és hogy addig maradhatok, amíg jól esik.

Két napon át csak sírtam, potyogtak a könnyeim, ám a harmadik nap hajnalára elfogytak. Mint mondotta egy költő valamikor régen, a szerelem és a gyűlölet egymás rokona és csak egy hajszál választja el egymástól őket. Lelkemet ekkor már nem csak a szerelem, de a gyűlölet lángjai is emésztették. Nem telt bele sok idő, és a szerelem lángjai kiszorultak a szívemből, nem maradt más, csak a gyűlölet, iránta és a világ iránt. Követtem Dracot mindenben és mindenhová, csak ő maradt nekem. Halálfaló lett, én is az lettem. Kínzott, én is kínoztam, ölt én is öltem. Eljött a végső leszámolás ideje is nagy sokára, ott álltam a harcmezőn mellette. Nem kellett sok idő, hogy meglássam őt, kit már csak gyűlölni tudtam. Heves csata folyt, csak a hullottak mindkét oldalon a harcosok, mint a legyek. Újra felbukkant előttem, láttam, hogy fáradt, de mikor ráeszmélt ki is vagyok, újult erővel esett nekem. Láttam, hogy egy társam siet a segítségemre, csak azt nem, hogy mire készül. Kimondta rá a halálos átkot. Láttam Ginny szemén a hirtelen jött felismerést, láttam a félelmet, de láttam a bátorságot is. Pillanatok alatt összeesett. Üvöltöttem, gyűlöltem, most már mindenkit. A gyilkosával magam végeztem. Későn vettem észre, hogy Dracoval végzett tébolyom. A könnyeimtől vaktában lőttem a halálos átkokat, láttam térdre hullni több tucat embert. Nem érdekelt már senki és semmi. Kikerülhettem volna a halált, hisz láttam, hogy suhan felém, zölden csöndesen, de akartam, kívántam a halált. A szívemet érte a jeges csapást. A pillanat alatt elért a felismerés, hogy itt a vég. Ajkaimon az őrület vigyora terül el, s utolsó gondolatom Ginnyi volt és az arc nélküli mosoly. Soha többé nem láthatom őket. Mégis csak egy átok az élet is.

Vége