CÍM: Szerelembe űzve

KULCS: Vizsga

CSAPAT: Witch

KORHATÁR: 16 (semmi erotika, de azért mégiscsak fem)

KATEGÓRIA: romantikus

SZEREPLŐK/PÁROSÍTÁS: Hermione/Luna, egyéb szereplők: Draco Malfoy, Ginny Weasley, Harry Potter, Ron Weasley, Hermione szülei, Perselus Piton

FIGYELMEZTETÉS: femslash, megemlítve nemi erőszak

MEGJEGYZÉS(EK): a főszereplő Hermione (attól függetlenül, hogy Lunával kezdődik a történet).

JOGOK: természetesen mind JKR-é, meg azoké, akiket megbízott, én csak játszom, és köszönöm neki, hogy megalkotta a HP-univerzumot. :)

TARTALOM: Hermione végzeteset csalódik a fiúkban, és végül olyan mellett találja meg a boldogságot, akire nem is gondolt volna...

1. Titkok

Hermione sírva rontott ki a teremből, ahol az előbb még Malfoy töltötte rajta kedvét – a lány akarata ellenére –, és próbált minél gyorsabban minél messzebbre kerülni a helyszíntől. Mikor már nem látott a könnyeitől, egy üres terembe zárkózott be kisírni magát, és helyrehozni a fiú által szórakozásból elszaggatott talárját. Az utóbbi hamar megvolt a megfelelő varázsige ismeretében,

Luna a folyosón sétálgatott, kezében egy RAVASZ-felkészítő könyvvel, a közelgő vizsgára való tekintettel, mégis szokása szerint mélyen a gondolataiba merülve, mikor szapora kopogásra lett figyelmes, aztán egy ajtó csapódott. Végül csönd lett, hiába fülelt, nem hallotta tovább a lépteket. Így elindult arra, amerre az ajtót sejtette, és hamarosan megütötte a fülét a legközelebbi tanteremből kiszűrődő hüppögés. Elmotyogott egy alohomorát, aztán óvatosan bekukucskált. Hermione a tanári asztalon ült, kezét arcába temetve, és hangosan zokogott. A haja a szokásosnál is kócosabb volt, talárja rendezetlenül állt.

- Hermione? – szólította meg halkan. Az ijedten kapta fel a fejét.

- Ki az?

- Csak én. Bejöhetek? – Mivel nem jött válasz, becsukta az ajtót, és odasétált a lányhoz. –Tudok segíteni? – érintette meg a vállát.

- Nem – rázta a fejét a másik.

- Az sem segít, ha elmondod?

- Úgysem hinnél nekem – felelte csüggedten Hermione, és még jobban eleredtek a könnyei.

- Lehet, hogy te nem hiszel a morzsás szarvú szapirtyóban, mert nem láttad, de én elhiszem, ami történt, még ha nem is voltam tanúja – felelte Luna a szokásosnál kicsivel élesebb hangon.

- Malfoy meg… – kezdte a barna hajú lány, de a mondat itt zokogásba fulladt.

- Mit csinált veled az a disznó? Megátkozzam? A DS-nek hála, jó kis átkokat tudok! – csattant fel társnője.

- Az már rajtam nem segít.

- Miért? Mit művelt?

- Meg… megerőszakolt… – itt újra sírásba fúlt a beszéd.

- Megerőszakolt? – hitetlenkedett a szőke lány. – Azt hittem, csak aranyvérűekkel kezd.

- Ezzel alázza meg a magamfajtákat!

- Ó – nyugtázta Luna, majd hirtelen átölelte Hermionét, és simogatni kezdte a haját és a hátát.

- Mit csinálsz? – kiáltott fel kicsivel később riadtan az áldozat, aki valamennyire már megnyugodott.

- Engem mindig megnyugtat, ha a hátamat simogatják. De ha zavar, abbahagyhatom – vonta meg a vállát Luna, és hátrébb lépett.

- De… ez nem a hátam volt – vetette ellen a paprikavörös Hermione.

- Ne haragudj, nem figyeltem. Véletlenül csúszott lejjebb a kezem – pirult el Luna is.

- Semmi baj. Csak Malfoy miatt – itt újból megtelt a szeme könnyel – ijedtem meg… Azt hiszem, soha többé nem tudok majd fiúra úgy nézni! – pityeredett el újból. Luna ismét közelebb jött, és letörölte a könnyeket.

- Az még nem olyan nagy baj. Egy lány mellett is megtalálhatod a boldogságot – mondta úgy, mintha mi sem lenne természetesebb.

- De hát az éppen olyan abnormális, mint köztudottan cáfolt… - itt az ajkába harapott.

- A furmászok és a narglik éppúgy léteznek, mint a bólintérek és az unikornisok, csak jobban tudják álcázni magukat! És ne nevezz abnormálisnak! – kelt ki magából a szőke lány. Arca kipirult, haját dühösen vetette hátra.

- Ne haragudj, nem úgy… - mentegetőzött Hermione, de Luna nem is hagyta, hogy végigmondja a mondatot.

- De igen, úgy értetted! Ezen nem volt mit félreérteni!

- Nekem semmi bajom azzal, hogy miben hiszel…

- Én nem arról beszélek! – Erre csönd lett.

- Ezt úgy érted… mármint úgy… - vörösödött el újra az idősebb boszorkánynövendék is.

- Úgy. Én a lányokat szeretem.

- És ezt hogyan tudtad titkolni hét teljes éven át? Ráadásul egy egész iskola elől? – képedt el Hermione.

- Tudok titkot tartani – felelte csípősen Luna.

- Sajnálom, hogy abnormálisnak neveztelek… Csak úgy értettem, ez olyan szokatlan…

- Az. De a többség szerint tényleg abnormális. Pedig csak nem elég nyitottak.

- Igazad lehet – felelte a griffendéles, pedig valójában ezt is csak a bogaras lány egy újabb furcsaságának tudta be.

- Ahogy a muglik sem fogadják el, hogy nekünk van varázserőnk – fejezte be Luna az okfejtést, ezzel ténylegesen gondolkodóba ejtve Hermionét.

2. Tanulás Lunával

Pár nappal később Hermione a tó partján ült a bájitaltan könyve társaságában, és a RAVASZ-tananyagot próbálta memorizálni, vajmi kevés sikerrel, mivel az alsóbb évesek zajosak voltak.

- Csendet, vagy büntetőmunkára küldök valakit! – csattant fel, megelégelve a hangzavart. Nem sokszor élt vissza prefektusi hatalmával, és most is sikerült elhitetnie magával, hogy ez tulajdonképpen nem öncélú fellépés volt, mert mellette Harry, Ron és Ginny is úgy tettek, mint akik tanulnak a hetedik évet záró vizsgára.

- Én süketítőbűbájt szoktam magamra szórni – jegyezte meg Luna, aki épp mellettük sétált el, majd a szomszédos fa alá telepedett le tanulni. A Granger lány figyelmét nem kerülte el, hogy ugyanazt a könyvet tartják a kezükben.

- Te, Luna, nem tanulunk együtt? – pattant fel és telepedett át a szomszédba. Azóta a bizonyos eset óta Malfoyjal, Hermione nehezen viselte, hogy a fiúk, akikkel a nyolc év alatt testvéri viszonyba került, nem voltak hajlandók szüneteltetni a viccnek szánt csiklandozásokat és baráti öleléseket, ami azonban a traumán átesett lányban kellemetlen emlékeket idézett. Másrészt szégyellt beszélni a dologról, így Lunát, az egyetlent, aki tudott róla, szövetségesének érezte.

- Ezer örömmel – ragyogott fel a hollóhátas lány arca, mert először fordult elő, hogy vele akarjon tanulni valaki. – De miért nem Harryék? – kérdezte kíváncsian.

- Hát, még nem vagyok túl a dolgon, és valahányszor hozzámérnek, halálra rémülök tőle, de nem merem nekik elmondani, miért.

- Elmondjam helyetted? – ajánlkozott Luna, mire társnője rémülten megrázta a fejét.

- Még csak az kéne!

- De hát miért? – csodálkozott rá a szőke.

- Csak. Mert nem.

- Rendben. Hogy kell együtt tanulni? – kérdezte hirtelen, ezzel – az elmúlt néhány napban először – megnevettetve Hermionét, aki elmagyarázta, majd feltette az első kérdést.

- Mit kell tudni a fagyöngyről?

- Nem szabad aláállni.

- Nem pont fordítva? Hiszen „fagyöngy alatt szabad a csók”…

- Nem, nem szabad aláállni, mert narglik laknak benne – jelentette ki határozottan Luna, mire mindkettejükből kitört a nevetés.

Ilyen jó hangulatban telt az egész délután, köszönhetően a felváltva vétett bakiknak és Luna hiedelmeinek, melyeket társnője egyre inkább tartott viccesnek, mint idegesítőnek. Bár így lassabban haladtak, mint külön-külön tették volna, mindketten nagyon jól érezték magukat, és Hermionénak igen jót tett ez az együtt töltött pár óra, mert el tudott felejtkezni mind a Malfoynak köszönhető megaláztatásról, mind a vizsgákról. Ráadásul úgy tűnt, már nem zavarja, ha megérintik, ami a Malfoy-incidens óta problémát jelentett, mert ha Luna hozzáért a kezéhez, mikor átvette a könyvet, vagy szorosan mellé ült, csak mosolygott. Az már más kérdés, hogy vacsora után súlyosan kétségbeesett, hogy le van maradva a saját maga által összeállított tanulási tervtől, és este a többieknél tovább fennmaradt bepótolni ezt a hiányosságot, Harry, Ron és Ginny hiába magyarázták neki mindhárman, hogy még így is ő áll a legjobban.

3. Üldöztetés

Másnap reggel Hermione kialvatlanul ébredt, és a szokásosnál is idegesebb volt. Barátainak nem is sok kedve volt vele lenni, így aztán megsértődve felvonult a könyvtárba, csak hogy még jobban elrontsa a napját egy kellemetlen ismerőssel való találkozás.

- Nocsak, Granger. Hiányoztam? – kérdezte egy gúnyos, vontatott hang, mikor megállt a lány fölött.

- Malfoy! – Hermione kis híján felsikoltott a rémülettől, mert a fiú a vállára tette a kezét, és láthatóan élvezte, hogy ezzel megfélemlíti áldozatát. – Mit akarsz tőlem?

- A múltkor nagyon jól éreztem magam veled – vigyorgott gonoszul, mire a lány felkapta a könyvet, és a lehető leggyorsabban kiszáguldott a helyiségből, nem törődve Madam Cvikker kiabálásával, miszerint „a könyvtárban tilos a rohangászás”. Csak akkor mert megpihenni, mikor már az udvaron volt, a többi diák között. Lerogyott egy fa alá, hogy kifújja magát, ezalatt pedig, bár kinyitotta a könyvet, mintha tanulna, gyakran pillantgatott föl, hogy Malfoy vajon követte-e, és azon gondolkozott, hogy ha Malfoy azért erőszakolta meg, hogy megszégyenítse, akkor miért nem terjesztette el a hírt? Talán, mert ezt a módszert kevesen ismerik, és a hallatán azt hitték volna, a fiú érez valamit a griffendéles lány iránt? Ez lehet a megoldás, különben az egész iskola tudna az esetről, vonta le a következtetést Hermione. Mikor már majdnem lenyugodott, még egyszer utoljára felpillantott, hogy meggyőződjön róla, Malfoy az épületben maradt, és ekkor észrevette, hogy Luna mellette áll.

- Segíthetek tanulni? – kérdezte, kedvesen mosolyogva le rá. Ahogy hátulról esett rá a fény, szőke haja csillogva lengte körül, és Hermionénak olyan érzése volt, mintha egy angyal szólt volna hozzá. Megbűvölve bámultra a jelenséget, és nehezen jutott el a kérdés az agyáig.

- Nem is tudom. Amikor a múltkor együtt tanultunk, nagyon lemaradtam – ódzkodott.

- Mihez képest? – jött az evidens kérdés az „angyaltól”.

- Hát a tanulási tervemhez képest.

- És az nagyon fontos? – kérdezte Luna olyan hangon, amilyenen egy kisgyerek érdeklődik az általa ismeretlen dolgok felől.

- Igen, különben megbukok…

- Te? – nevette el magát Luna. – Hisz te vagy az évfolyamelső! Akkor is színötösre vizsgáznál, ha egyáltalán nem készülnél!

- Ugyan, ez erős túlzás… - pirult el a barna lány.

- Nem, ez az igazság – felelte egyszerűen a szőke. – Tényleg nagyon okos vagy, ezért szeretném, ha segítenél, és együtt tanulnánk.

- Ha tényleg szeretnéd… - egyezett bele bizonytalanul Hermione, mire Luna mosolyogva leült mellé, kezét a másik lány térdére ejtve. Az, meglepő módon, nem tiltakozott a hollóhátas lány keze a térdén sokkal inkább nyugtató hatással volt rá, mint hogy Malfoy akciójára emlékeztesse.

- Mit tanulsz? – hajolt közelebb. Hermionénak meg kellett néznie, olyan régen foglalkozott valójában a tankönyvvel.

- Átváltoztatástant. Az állati transzformációknál járok.

- Azokat szeretem – felelte ábrándosan Luna. – Érdekes eredménye van, ha rosszul hajtják végre.

- Öhm… valóban… - mondta Hermione, aki nem is tudta, hogy megrökönyödjön, vagy inkább nevessen ezen a furcsaságon, bár inkább az utóbbi felé hajlott.

- Én például örülnék neki, ha valaki megpróbálna madárrá változtatni, de csak a szárnyat varázsolná rám. Te nem?

- Én szívesebben lennék macskanő. Tudod, mint abban a mugli filmben – felelte kis gondolkodás után.

- Mi az a film? – érdeklődött Luna, mire a másik lány kénytelen volt elmagyarázni, amit a kérdező szótlanul hallgatott végig. – Érdekes lehet, szívesen megnéznék egyet – jegyezte meg végül.

- Tényleg érdekes – biztosította Hermione. – Ha akarod, megmutathatom, ha eljössz hozzánk a nyáron.

- Ezer örömmel – felelte boldogan a szőke, és az arca csak úgy ragyogott, ami igazán széppé tette őt. Társnője igyekezett elhessegetni ezt a gondolatot, de amikor a hollóhátas átölelte, mondván, „úgy örülök, hogy van egy ilyen jó barátom”, igen furcsán érezte magát, és csak némi fáziskéséssel viszonozta az ölelést, aminek a következménye az lett, hogy visszahúzta a már távolodó lányt. Mikor végül elengedték egymást, kipirult arccal, Hermione esetében pedig még zavartan is néztek egymásra.

- Nicsak, már te is leszbulsz, Granger? – vetette oda Jennifer Corey, egy velük egyidős mardekáros lány, majd vihogva elszaladt a tó felé, ahol Malfoy és bandája tartózkodtak, a griffendéles lány pedig legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében.

- Ne is törődj vele – vigasztalta Luna, végigsimítva a karján, de Hermione elhúzódott és berohant az épületbe. – Várj, a könyved! – kiáltott utána a hollóhátas lány. Mivel barátnője meg sem hallotta, futva követte őt a Griffendél klubhelyiségéhez, azonban a festmény az orra előtt csukódott be.

- Ti sem bírtok egyszerre jönni? Jelszó? – zsémbelt a Kövér Dáma.

- Itt jelszó van? Nekünk csak egy kérdésre kell válaszolnunk – csodálkozott el a lány.

- Te nem is griffendéles vagy? Akkor meg mit keresel itt? – ripakodott rá a portréalak.

- Egy barátom nálam felejtette a könyvét – mutatta fel Luna az említett tárgyat.

- Sajnálom, de akkor sem engedhetlek be jelszó nélkül. Ez a szabály. – A festmény ezzel lezártnak tekintette a vitát.

- Semmi baj. Akkor megvárom, amíg jön valaki ki vagy be – vonta meg a vállát Luna, és nekitámaszkodott a falnak.

4. Vallomások

Hermione, alighogy beért a klubhelyiségbe, leült az ablak mellé, és tanulni akart, de ekkor tűnt fel neki, hogy elhagyta a könyvét. Erről eszébe jutott, hogy miért is szaladt el, mit mondott Jennifer: „nicsak, Granger, már te is leszbulsz?”, és elpirult. Attól, hogy megölelte Lunát, még egyáltalán nem biztos, hogy szerelmes belé! Az, hogy zavarba jött tőle, bizonyára azért van, mert még mindig a Malfoy-incidens hatása alatt áll. Igen, így kell lennie, gondolta. Nincs más logikus magyarázat, hiszen ő mindig is a fiúkat szerette, és ez nem változhat meg egyik pillanatról a másikra. Vagy mégis? – idézte fel magában azt az érzést, amit Luna keltett benne, és megborzongott, mert rá kellett jönnie, hogy nem barátságnak hívják.

- Mi újság? – kérdezte Ginny, aki ekkor huppant le mellé.

- Semmi, csak elgondolkoztam.

- Nem inkább elálmodoztál? Eléggé kipirultál, és a szemed is szerelmesen csillog – kuncogott a Weasley lány.

- Én nem! – tiltakozott Hermione. – Tuti, hogy nem! Nem is tudod, mekkorát csalódtam a fiúkban…

- Csalódásra legjobb gyógyír a szerelem – mosolygott a vörös hajú lány. – Ki a szerencsés?

- Mondom, hogy nincs senki! – erősködött, ekkor azonban egy, a klubhelyiségbe nem illő hang ütötte meg a fülüket.

- Hermione, nálam hagytad a könyvedet – lépett melléjük Luna.

- Ó! Nagyon kedves tőled, de ráért volna holnap is… addig tanultam volna mást… – hebegte Hermione.

- Hogy tudtál bejönni? – próbált az „idegen” jelenlétére fényt deríteni Ginny.

- Parvati épp most jött be, és engem is beengedett – felelte, majd visszafordult a könyv tulajdonosához. – Én csak azért jöttem, hogy ezt visszaadjam, úgyhogy megyek is. Sziasztok! – Egy ezüst hajlibbenés, és már ott sem volt. Hermione, aki ismét angyalnak látta a szőke hajzuhataggal rendelkező lányt, hosszan nézett a jelenés után.

- Na ne! – tiltakozott Ginny, elnézve barátnőjét.

- Mit na ne? – kapta fel a fejét a barna hajú lány.

- Ugye nem ő?

- Mi nem ő? – kérdezte Hermione ártatlan arccal, de érezte, hogy elpirul.

- Ugye, nem belé vagy szerelmes? – halkított a Weasley lány.

- Mondtam, hogy nem vagyok szerelmes – tagadta, most már pipacs pirosan. Ginny csak a fejét csóválta, látszott, hogy nem hisz neki. Túl jól ismerte már.

- De Hermione, te mindig is a fiúkat szeretted! Mi történt? Láttam, hogy az utóbbi időben valami nagyon nincs rendben, úgyhogy ki vele!

- Erről nem akarok beszélni.

- Azt hittem, én vagyok a legjobb barátnőd.

- De… ez olyan megalázó!

- Figyelj, nekem semmi bajom a mássággal, de ezzel nagyon kevesen vagyunk így, szóval jobb, ha…

- Ginny, állj már le, nem erről van szó! Na jó, elmondom, addig úgysem hiszed el. Malfoy tehet mindenről. Ő erőszakolt meg…

- Micsoda? – kiáltott fel a barátnője. – Szóltál már róla McGalagonynak?

- Nem, még nem mertem beszélni róla. Csak Luna tudja, úgyhogy kérlek, ne kiabálj…

- Luna? Mondom én, hogy…

- Nem! – méltatlankodott Hermione. – Egyszerűen csak barátkozom vele…

- Az előbb nem úgy néztél ki – húzta el a száját a fiatalabb boszorkány, mire az idősebb csak lehajtotta a fejét. Érezte, hogy nem tagadhatja tovább.

- Nem tudom, mi van velem… egyszerűen csak jól érzem magam vele. Jobban, mint bárkivel. És jól esik megérinteni, annak ellenére, hogy bárki más és hozzám, Malfoy jut eszembe. Szerinted ez normális? – nézett fel aggódva.

- Normális akkor lenne, ha egy fiúról lenne szó. De az a trauma, amin átestél, az sem normális, tehát senki sem várja el, hogy normálisan reagálj – nyugtatta Ginny.

- Szóval abnormális vagyok? – kérdezte Hermione aggódva.

- Sokan annak tartják, és lehet, hogy kitiltanának az iskolából, és vizsgázni sem tudnál, ha fény derülne rá. Éppen ezért titokban kell tartanod.

- De te is láttad…

- Igen, van hova fejlődnöd titoktartás terén. Luna sokkal ügyesebb nálad, de rajta is látszik, hogy szeret téged.

- Ezt honnan tudod, ha olyan ügyesen elrejti?

- Egykor rám is nézett így.

- Te… te jártál vele? – suttogta döbbenten Hermione.

- Még egyszer, régen szerelmes volt belém. De nyugi, én vagyok leszbi, csak kíváncsi voltam, milyen az. Aztán anya rájött, és mondta, hogy vigyázzak, mert kicsaphatnak, mert az ő idejükben ez volt a szokás. A legtöbb szülő nem akarja, hogy melegek járjanak a suliba, mert féltik tőlük a gyerekeiket. Mintha ez egy betegség lenne… - dohogott Ginny. – Szóval én csak azt mondom, hogy Luna, meg te, meg a hozzátok hasonlók semmivel sem betegebbek vagy rosszabbak az átlagnál, egyszerűen csak mások, és szerintem nem kellene ennyire kegyetlenül bánni veletek.

5. Kockázat

Hermione aznap éjjel igen keveset aludt, és azon gondolkozott, hogy megvallhatja-e Lunának az érzelmeit. Végül arra jutott, hogy ez nincs megszabva, az, hogy a férfinak kell kezdeményezni, csak a férfi-nő kapcsoltara igaz, így etikailag nincs több akadálya, mint magának a – társadalom által abnormálisnak bélyegzett – kapcsolatnak. Így az ebédszünet előtti utolsó órán – mágiatörténeten – küldött egy cetlit a másik lánynak, hogy beszélniük kell, és kicsengő után maradjanak a teremben. Ezek után mindketten tűkön ülve várták az óra végét – Hermione azért, hogy vajon Luna is tényleg úgy érez-e iránta, a másikuk pedig azért, hogy vajon mit akarnak mondani neki. Mikor végre elhangzotta várva várt csengő, szándékosan lassan pakoltak, aztán, mikor mindenki más kiment a teremből, Luna érdeklődve a kipirult arcú Hermionéhoz fordult.

- Mit is akartál mondani?

- Én csak azt, hogy… rájöttem valamire…

- És? Mi az? – noszogatta nyugodtan a hollóhátas.

- Én is… én is olyan vagyok, mint te. Te ébresztettél rá…

- De mire? – kérdezte a szőke, pedig már sejtette, hogy mit fog hallani, és közelebb lépett szerelméhez.

- Én is a lányokat szeretem – hadarta egy szuszra. – Pontosabban téged.

- Az jó hír. Mert én is téged – mosolygott Luna, olyan természetesen, mintha csak az időjárásról beszélne, és amikor Hermione felnézett rá, megcsókolta. A griffendéles lány rájött, a csók maga nem különbözik a fiúkkal való csókolózástól, csak az ölelés másabb, mert a mellük összesimul, viszont sokkal kellemesebb úgy csókolózni, hogy szereti a partnerét, mint úgy, ha gyűlöli, és ráadásul erőszakoskodik is vele. – Nagyon bátor vagy, hogy ilyen hamar felvállaltad – jegyezte meg Luna, mikor elváltak az ajkaik.

- Mert tudtam, hogy a lányokat szereted, és Ginny szerint engem. Különben soha nem árultam volna el.

- Én megtettem volna helyetted. Nekem semmi sem olyan fontos, mint az, amiben hiszek. Tudod, hogy az sem érdekel, ha bolondnak tartanak, mert olyan lényeket tisztelek, amiket ők el sem ismernek. De ezeknél is mélyebben hiszek az igaz szerelemben.

- Én nem tartalak miattuk bolondnak – jegyezte meg Hermione. – Vagy ha mégis, akkor inkább amolyan vicces, csöndes bolondnak.

- Kösz – jegyezte meg csípősen Luna, és elhúzódott. – Ez igazán jólesett attól, akit lelki társamnak hittem…

- Elnézést, hogy megzavarom az idillt, de az iskolában nem tűrjük az efféle abnormalitást – szólalt meg Piton az ajtóból, mire a két lány riadtan rebbent szét. – Miss Granger és Miss Lovegood, ezt jelenteni fogom az igazgatónak.

- Ki fognak csapni? – jajdult fel Hermione.

- Ha azért csapnak ki, mert szeretjük egymást, miért nem csapják ki Malfoyt és Coreyt, akik szexeltek is? – csattant fel Luna.

- Miss Lovegood, az alaptalan vádaskodása csak tovább ront az amúgy sem rózsás helyzetén! – jegyezte meg gúnyosan Piton, majd a szokásos talársuhogással távozott.

6. Jutalom

- Kész vagy? – kérdezi Luna.

- Igen – bukkan elő a mosolygó Hermione a szobájából, az utazóládáját lebegtetve. – Megvárjuk apukádat a hoppanálással?

- Igen, mert ő tudja, pontosan hova megyünk, és ő hozza az én ládámat is.

- Akkor menjünk le a földszintre, addig elköszönök. Azért nem járok mindennap két hétre Skandináviába.

- Főleg nem morzsás szarvú szapirtyót keresni – teszi hozzá Luna. – Jó, hogy velünk jössz, mert a te kezdői szerencséddel tuti, hogy találunk egyet. Ha elég nagy mázlid van, talán kettőt is, de igen félénkek, ezért ezt nem tartom valószínűnek.

- Nem vagyok valami szerencsés, úgyhogy a helyedben nem lennék ebben annyira biztos – tiltakozott Hermione, aki most, hogy jártak, nem akarta Lunát azzal megsérteni, amiben biztos volt: hogy a morzsás szarvú szapirtyó nem létezik.

- Akkor azt minek nevezed, hogy a kapcsolatunk miatt nem rúgtak ki, mert az igazgató maga is homoszexuális?

- Hm… mázlinak – felelte Hermione, mire mindketten elnevették magukat, majd a Granger lány beszaladt a szüleihez a nappaliba. – Ha ide érkezne a vizsgaeredményem, küldjétek utánam, kérlek!

- Persze, kicsim, tudjuk, milyen ideges vagy miatta, pedig nincs okod rá – nyugtatgatta az édesanyja.

- De igen, van! Mi lesz, ha valamiből csak V-t kapok?

- Leszakad az ég, és nem találtok morzsás mittudoménmijű lényt – felelte az apja, tréfásan megveregetve a lánya arcát. – Te meg legyél jó kislány, és vigyázz a barátnőd apjára. Eléggé elvontnak tűnik.

- Az is, de nagyon jó fej – felelte Hermione kuncogva, pont, amikor pukkanást hallottak az előszobából. – Ez ő lesz, úgyhogy megyek…

- Kikísérünk! – vágta rá az apja, és ők is kiléptek az előszobába, ami így határozottan zsúfolt lett, ezért igyekeztek hamar letudni az udvariassági elköszönést, a „vigyázzon a lányomra”-típusú mondatokat és a búcsúpuszikat, majd Xenophilius Lovegood mindkét karját megfogta egy-egy lány, és a Granger-szülők ámulatára mindhárman eltűntek, mintha ott se lettek volna, hogy a következő pillanatban már Skandináviában tartózkodjanak, megkezdve ezzel a vakációjukat.