CÍM: Üvegház hatás

KULCS: Üvegház

CSAPAT: Hunter

KORHATÁR: 18+

KATEGÓRIA: novella, romantikus, némi humor és angst

SZEREPLŐK: Lily/Alice

FIGYELMEZTETÉS: femslash, erotikus tartalom, AU

MEGJEGYZÉS(EK): 1. készült az I. Witch Hunter Challenge kihívására, a Hunter csapatban.

2. Mivel nem találtam meg, mi lehetett Alice leánykori neve, ezért a Prewett vezetéknevet adtam neki.

JOGOK: a Harry Potter könyvek világa J. K. Rowling tulajdona, a jogokat csak ő és az általa meghatalmazott társaságok birtokolják. Nekem semmilyen anyagi hasznom nem származik a történet megírásából.

TARTALOM: A tizenhat éves Lily Evans elhatározza, hogy meghódítja legjobb barátnőjét. De a figyelmfelkeltésre tett próbálkozását büntető munka koronázza. Az üvegházban azonban ott találja szíve választottját is. Vajon mit kezd Lily ezzel a helyzettel?

Egy fűszálat rágcsálva feküdt a fűben a park egy eldugott részén. Maga alá terített talárja átnedvesedett a harmatos fűtől, de nem törődött vele. Csak kényelmesen elterült, s az égen elhaladó felhőkre szegezte ábrándos tekintetét. Nem tulajdonított különböző alakot nekik, mint a kisgyerekek, akik élvezettel merültek el e játékos tevékenységben. Még csak az sem volt elmondható, hogy látta őket. Ilyenkor kikapcsolt, és próbált nem gondolni semmire, főleg nem ölének heves lüktetésére, ami már megint túltengő libidója állapotát akarta érvényre juttatni. Hormonok. Mostanában teljesen megőrjítették. Ezért menekült ide, pontosabban inkább a kiváltó ok elől, mert mikor ránézett, élénk és buja képzetek tolultak a fejébe, amik teljesen felborították belső békéjét. Akarta őt, de volt egy aprócska bökkenő. A legjobb barátnőjéről volt szó. Sőt, hogy pontosak legyünk, szobatársáról, bizalmasáról. Úgy érezte, testét szétveti a vágy.

Ezért menekült ide. Igen szó szerint menekülésről volt szó, semmi másról. Szilárd elhatározás híján az ember inkább elfut, minthogy megtegye, amit a szíve legmélye diktál. S itt köt ki. A roxforti birtok egy félreeső helyén a fűben fekve, mint ahogy minden reggel az órák kezdete előtt. A kellemes tavaszi levegő pedig általában megtette a hatását, s minden különösebb baj nélkül sikerült átvészelni a napokat. De ott volt az éjszaka, amikor az álmai nem hagyták békén, s arra késztették, hogy másszon be barátnője mellé.

Keze a talárja szélét markolta, mikor a szeme elé tolakodtak a képek a kék szemekről és a kéjtől kipirult arcról. Észre sem vette, ahogy másik keze elindult a ruhája alá, hogy könnyítsen a gyötrő szükségén. De most egy hang megállította abban, hogy eljusson a csalóka beteljesülésig.

– Lily? Itt vagy? – hallotta meg gondolatainak tárgyát.

Úgy kapta ki kezét a bugyijából, mintha parázsba nyúlt volna, pedig a másik lány még nem láthatott oda, mert a fák jótékonyan eltakarták.

– Itt vagyok, Alice – szólt unottan.

Egyedül barátnője tudott arról, hogy a tavasz kezdete óta idejön minden reggel, habár nem értette, mi ennek a célja.

– Mi jó abban, hogy minden nap kijössz ide? – lépett ki a fák közül.

Egyik kezében két táskát cipelt, a másikban pedig némi ennivalót.

– Mert jól esik – válaszolt a vörös hajú lány. – Egyébként nem kellett volna lehoznod a holmimat, felmentem volna érte – ült fel durcásan Lily –, és tudhatnád, hogy mostanában nem reggelizem – utalt a barna hajú lány másik kezében lévő pár szelet pirítósra.

– Mi ütöd beléd mostanában Lily?! Régebben sosem hagytál ki egyetlen reggelit sem, és nem titkolóztál! – kérte számon Alice, miközben leült barátnője mellé, felé nyújtva az ételt.

– Most sem titkolózom. – Lily elvett egy pirítóst, és rágcsálni kezdte.

– Akkor mégis, miért jössz ide minden reggel?

– Nem fontos.

– Rendben. Nem kérdezlek tovább, de aggódom érted.

– Nem kell, Alice – rázta a fejét Lily.

– Ha te mondod – nézte vizsgálódva, miközben felállt. – De jobb lesz, ha megyünk, mert elkésünk a dupla bájitaltanról.

– Jaj, Lumpsluck úgysem von le tőlünk pontot! – legyintett Evans. – Még ráérünk – hemperedett vissza a fűbe.

– Lily!

– Jól van! Jól van! Ne nézz így rám! Menjünk! – pattant fel.

Gyorsan megigazgatta a szoknyáját, s magára kapta a talárját, miközben a maradék pirítóst majszolta.

– Gyerünk! – szólt rá Alice, és rohanni kezdett a kastély felé.

Lily ráérősebben követte. Tekintete a barna hajú lány alakjára tapadt, akinek az enyhe szellő meg-meglebbentette a szoknyáját, megmutatva csinos fenekét. Kuncogva zárkózott fel Alice mellé, hogy szemügyre vehesse enyhén dühös arcát, ami nagyon jól állt neki. Minél tovább figyelte, annál jobban érlelődött benne az eddig még csak lappangó elhatározás. Megszerzi magának Alice Prewettet. Kerül, amibe kerül, de az övé lesz.

Ezzel a szilárd elhatározással a szívében ért oda a bájitaltan teremhez barátnőjével az oldalán, aki szó nélkül ment be, s foglalta el a helyét. Lily elégedetten követte. Éppen leült, és már be is lépett Lumpsluck professzor.

A szokásos kedélyeskedéssel kezdte az órát, ami a lányt mostanában az őrületbe kergette. A könyökére támaszkodva, unottan hallgatta. Nagyot sóhajtott, mikor végre felkerült a ma elkészítendő bájital receptje. Mosolyogva indult el az alapanyagokért, egy ravasz kis tervvel a fejében. Türelmesen megvárta, hogy mindenki elvigye a saját munkájához szükséges alapanyagokat. Már csak ketten álltak ott Alice-szel, aki még mindig morcosnak tűnt.

– Bocs, az előbbi miatt – súgta, miközben beléptek a szertárba.

– Semmi baj – vonta meg a vállát a fekete hajú lány.

Lily vigyorogva indult el az alapanyagokért. Határozottan tetszett neki a másik lány durcás arca. Alice is követte a példáját. Kezük akaratlanul is összeért, mikor az egyik hozzávalóért nyúltak. A vörös hajú lányon jóleső borzongás futott végig, majd mikor a másik el akarta húzni a kezét, nem engedte el. Egy pillanatig fogva tartotta a tekintetét, elmerülve a gyönyörű kék íriszekben. De a pillanatnak véget vetett Lumpsluck hangja.

– Miss Evans, Miss Prewett, mit piszmognak annyit?

– Azonnal megyünk, uram! – szólt ki Alice, miközben kirántotta a kezét a szorításból. – Mi ütött beléd már megint? – nézett szemrehányóan barátnőjére, majd visszament a terembe.

Lily kis tétovázás után követte, majd az óra a megszokott ütemben folytatódott tovább. Csak az aprítás, zúzás hangjai hallatszottak, egészen addig, míg Lily életbe nem léptette terve következő fázisát. Figyelem felkeltés, vagy ha úgy tetszik, egy kis bosszú, amiért vágyai tárgya nem foglalkozott vele. Pálcájának egy apró pöccintésével megbillentette Alice kezét, aminek hatására az éppen óvatosan adagolt hozzávaló beleborult az üstbe, minek következtében a lötty vészesen bugyogni kezdett, s a barna hajú lánynak alig sikerült félreugrania a kiömlő bájital elől. Azonnal hangos hahotázás hangzott fel a Tekergők felől, elterelve Lilyről a gyanút. Legalábbis ő akkor még azt hitte. Lumpsluck ugyanis, mikor megbizonyosodott arról, hogy Alice-nek nem történt semmi baja, a nevetgélő Tekergők felé fordult.

– Húsz pont a griffendéltől, Mr. Potter! – intézte a szavait a bajkeverő fiúhoz, de közben szúrós tekintettel nézett Lilyre.

– De tanár… - próbált meg tiltakozni James, de Lumpsluck nem engedte.

– Mindenki folytassa a munkát! – adta ki az utasítást, miközben eltüntette az Alice asztalára kiömlött bájitalt.

– Nem igaz, hogy mit képzelnek magukról! – dühöngött halkan Alice barátnőjéhez lépve.

– A…ha – nyögte ki nagy nehezen a vörös hajú lány, miközben legszívesebben messzire elbújt volna a professzor bosszús tekintete elől.

– Jól vagy?

– Persze.

Alice továbbra is aggódva vizsgálta a kissé sápadttá vált Lilyt, de nem szólt többet. Az óra végéig közösen dolgoztak, s sikeresen befejezték a bájitalt.

Az óra végeztével a diákok próbálták minél hamarabb elhagyni a termet az élen Lilyvel, de Lumpsluck hangja megállította.

– Miss Evans, beszélnem kell önnel!

– Igen, tanár úr! – fordult felé Lily beletörődötten.

Még elkapta Alice értetlen tekintetét, majd a terem ajtaja becsukódott, így egyedül maradt bájitaltan tanárával, akinek az arcán csalódott kifejezés ült. Nagyot nyelt, mert érezte, hogy ezt nem ússza meg.

– Mégis miért csinálta? – jött az első kérdés.

– Én csak… Én… - próbált valamit mondani, de nem jöttek ajkára a szavak, így egyszerűen lesütötte a szemét.

– Lily, maga egy okos és tehetséges lány, aki eddig tudta, hogy mit akar, és hova akar eljutni. De most, ahogy látom, ez a feje tetejére állt. Tudom, hogy a hormonok csuda dolgokra képesek, és…

– Mit akar ezzel mondani? – szakította félbe udvariatlanul Lily.

– Jaj, Miss Evans! Én is voltam tizenhat éves, még ha ez most elég hihetetlenül hangzik is önnek. Tudom, hogy a szerelem milyen meggondolatlan tettekre képes sarkallni az embert. De van ennek más módja is. Bókok, csokoládé, virág és még sorolhatnám napestig. Biztos vagyok benne, hogy Miss Prewett is jobban örülne ezeknek.

Lily a professzor mondókájának végére teljesen elvörösödött, s a mai nap már másodszor szeretett volna elillanni.

– Ön… Honnan? Izé…

– Ön az egyik legkedvesebb tanítványom, Miss Evans. Természetes, hogy aggódom magáért, és szeretném, ha boldog lenne.

– H…át, kö…szönöm, tanár úr! Mehetek? – dadogta Lily, gyorsan elfordulva tanára szórakozott tekintete elől.

– Természetesen, Miss Evans. De előbb még kiosztom a büntetését. Két hét büntetőmunka az üvegházban. Bimba professzor majd elmondja, mit kell tennie. Ma délután kezd!

A lány erre csak bólintani tudott, majd amilyen gyorsan csak tudta, elhagyta a termet.

***

Egész nap professzora szavain gondolkozott. Megfordult a fejében, hogy szelídebb módszerekhez folyamodik, ami a hódítást illeti, de hamar elvetette az ötletet. Nem hitte, hogy a másikat jobban érdekelné, mint egy barátot, ezért drasztikus, váratlan eszközökhöz kellett folyamodnia, hogy felkeltse barátnője érdeklődését. De nem kezdhetett hozzá, mert várta a fránya büntető munka. Azonban mielőtt elérhette volna a bejárati csarnokot James Potterrel találta szembe magát.

– Van egy perced Evans? – állt elé James.

– Mit akarsz?

– Csak arra gondoltam – kezdte a fiú habozva –, hogy velem tölthetnéd a szombat délutánt Roxmortsban.

– Ez több szempontból is kivitelezhetetlen. Egyrészt, hamarabb mennék le Pettigrewval a faluba, más részt pedig büntetőmunkán vagyok – reagálta le Potter újabb próbálkozását faarccal.

– Te? Büntetőmunkán? – tettetett megrökönyödést James, miközben kajánul rávillantotta cinkos mosolyát a lányra.

– Igen. És most, ha megbocsátasz, Bimba professzor már vár – ment volna el mellette, de a fiú nem állt el az útból. – El az utamból! – lökte meg dühösen Lily.

– Ahogy kívánja, hölgyem – hajolt meg előtte játékosan a fiú, majd nevetve elrohant.

A vörös hajú lány magában szitkozódva folytatta útját. Utálta ezt a pöffeszkedő mitugrászt, aki már évek óta folyamatosan körülötte legyeskedett.

Mikor megérkezett a második üvegházhoz, növénytan professzora még nem volt ott. Lemondóan rugdosni kezdett egy követ a cipőjével, s egy kis idő elteltével azon volt, hogy megkeresi a nőt, de aztán valami, vagyis inkább valaki felkeltette a figyelmét. Bent ugyanis Alice dolgozott, mint általában minden délután. Gondolatban a fejére csapott, hogy eddig nem jutott eszébe kihasználni ezeket a délutánokat. Aztán eszébe jutott a bujkáló célzás Lumpsluck hangjában, mikor a „büntetését” kiszabta. Az emlék hatására mosolyra húzódott a szája, miközben vágyakozó tekintettel figyelte barátnője precíz mozdulatait. Reggeli elhatározása újjáéledt. Eldöntötte, hogy új fázisba lépteti tervét. Elvégre egy gyanútlan nyúl sohasem fog elfutni. Erre a gondolatra halkan elnevette magát, s belépett az üvegházba. Lépteinek zajára Alice is felfigyelt.

– Történt valami? – kérdezte a barna hajú lány a fancsali képpel felé tartó Lilytől.

– Lumpsluck büntetőmunkára küldött – fonta össze karjait mellkasa előtt tetetett bosszúsággal. – Szerinte nem koncentrálok eléggé, és… – folytatta az áldohogást, de félbeszakították.

– Ami igaz is. Mostanában teljesen szétszórt vagy – jelentette ki Alice.

– Kösz az együttérzést – legyintett Lily.

A barna hajú lány még mondani akart erre valamit, de megérkezett Bimba professzor, így a beszélgetést félbeszakadt.

– Áh, már itt is van, Miss Evans! Jöjjön velem, elmondom, mit kell tennie! – Az üvegház másik végébe vezette Lilyt, ahol elmagyarázta a feladatát, majd magára hagyta.

A lány tanácstalanul állt, mert nem sokat értett a növénytan professzor gyors magyarázatából. Alice észrevette a tanácstalanságát, s odament hozzá.

– Segítsek? – kérdezte.

– Az jó lenne. Viszolygok a Mandragóráktól. Bimba professzor szerint, mutálnak, s ahhoz, hogy megfelelően fejlődjön a hangjuk, át kell ültetni őket, s be kell kenni a torkukat valami gyógykenőccsel – nézett rá kérlelően Lily.

– Pedig az nem nehéz, mert kevesebb hangjuk van most, mint azoknak, amiket másodikban átültettünk.

– Ne is emlékeztess! Én voltam az egyedüli, aki elájult, mert rosszul tette fel a fülvédőjét! – Mindketten elnevették magukat, s hozzáláttak az ültetéshez.

Így gyorsan eltelt az idő, s hamarosan már csak a torokkenegetés volt hátra. Lily ekkor érezte úgy, hogy eljött az ő ideje.

– Hol van az ápolókenőcs? – kérdezte meg a nyilvánvalót, mert a keresett doboz elég feltűnően hirdette magát a tároló szekrény legfelső polcán, s már régen kiszúrta magának.

– A szekrény felső polcán – válaszolt Alice, de mikor látta, hogy Lily tétovázik ő is odament, hogy segítsen neki.

A vörös hajú lány csak erre várt. Mikor barátnője nyúlni kezdett a dobozért, ő is hasonlóan cselekedett, s közben megtámaszkodott a másik derekán. Ujjai a blúzon keresztül lágyan végigsimítottak a bőrén. Alice-t olyan váratlanul érte a belsőséges érintés, hogy elvesztette az egyensúlyát, de Lily karjai hátulról átkarolták, ami megakadályozta az elesésben. Jó néhány pillanatig álltak így, mire Alice a döbbenettől meg bírt szólalni.

– Mo… Most már elengedhetsz… N… Nem fogok elesni – dadogta kipirult arccal, miközben a kenőcsös dobozt szorongatta zavarában.

Lily mosolyogva lépett el tőle. Elérte célját. Most már tudta, hogy nem közömbös a másik számára. Alice a munka hátralévő részében teljesen szótlan volt, és próbálta kerülni Lily átható tekintetét. A vörös hajú lányt nagyon szórakoztatta a dolog, ahogy a másik próbálja leplezi ébredező érzéseit. Ahogy nézte a pírral színezett arcot, egyre jobban kívánta a gazdáját, aki amikor végeztek, szinte kimenekült az üvegházból.

A következő két napban próbált beszélni Alice-szel. El akarta mondani, mit érez iránta, de a lány mindig kitért a téma elől. Így úgy döntött, hogy inkább megmutatja a dolgot. Ennek a kivitelezéséhez a büntető munkákat akarta felhasználni, de Bimba professzor mindkét nap felügyelte a munkájukat, így esélye sem volt rá. Aztán eljött a szombat, a roxmortsi hétvége napja. Lelombozódva indult el a kettes üvegház felé, de nagy meglepetés érte.

– Miért nem mentél le Roxmortsba? – kérdezte a szorgoskodó Alice-t.

– Nem volt kedvem – vont vállat a lány, de nem fordult felé.

Volt valami a hangjában, ami Lilyt aggodalommal töltötte el.

– Mi történt, Alice?

– Semmi – jött a szipogó válasz.

A vörös hajú lány gyengéden maga felé fordította. Barátnője arca úszott a könnyekben.

– Mi történt? – kérdezte meg újra Lily.

– Apa meghalt – suttogta.

Lilynek dőlve zokogott, amíg az el nem tolta magától. Maga sem tudta, hogy abban a pillanatban mi vezérelte, de minden áron enyhíteni akart a másik fájdalmán. Alice arcát két tenyerébe fogta, s áthatóan fürkészte a könnyes kék szemeket, melyek vigasztalásért esedeztek. Ajkai lassan közelítettek az enyhén remegő lány ajkaihoz egy gyengéd csókot lehelve rájuk. A félig elnyílt ajkak utat engedtek a nyelvének is, ami tapogatózva érintette a másikét. Ekkor érezte, hogy a másik megfeszül a karjaiban, majd egy lökés hatására a földön találta magát. Sokáig ült ott, miközben Alice távolodó lépteinek zaja döngött a fülében.

***

Alice apjának halálhíre az egész iskolán végigsöpört, hiszen az egyik legnevesebb auror volt akkoriban, aki az ébredező sötétség erői ellen harcolt. Rettegés és óvatosság költözött a roxforti, szabad világukba. A nevetés és vidám csacsogás helyét, a csend és ideges sugdolózás vette át. Lily azt vette észre, hogy még a Tekergők is feltűnően komolyak, főleg a mindig pöffeszkedő Potter. Semmi csíny, semmi megjegyzés, pedig számtalan lehetősége lett volna rá. Talán mégis van remény? Gondolta, miközben elhaladt a négyes fogat mellett. Megvonta a vállát, s továbbment a bejárati csarnok felé, hogy letöltse a mai büntető munkáját. Szeretett volna beszélni Alice-szel, de a félresikerült délután óta nem volt rá alkalma. Látni is csak a temetésen látta. Mióta pedig visszatért az iskolába, senkivel sem beszélt, őt pedig feltűnően kerülte. Az órákon a legtávolabb ült tőle, délutánonként pedig mindig eltűnt valahová, s csak éjszaka került elő, amikor már mindenki más aludt. Lily sóhajtva lépett ki a tölgyfa ajtón. Elhatározta, hogy büntető munka után megkeresi barátnőjét.

Mikor megérkezett a kettes üvegházhoz, Bimba professzor már várta.

– Ma az ötös üvegházat kell kitakarítania, Miss Evans! – adta ki az utasítást a professzor.

– Igen, tanárnő! – szólt, s elindult megadott hely felé.

Az öt üvegház közül ez volt a legnagyobb és legkülönlegesebb is. Itt kaptak helyet a trópusi növények, melyek nagy meleget és kivételes gondozást igényeltek. Voltak köztük fontos bájital alapanyagok, melyeknek elég különleges igényeik voltak.

Lily eddig csak egyszer volt itt, de akkor is sok társával együtt Bimba professzor vezette körbe. Egyedül kissé félve lépett be, főleg, hogy még emlékezett az akkor történt incidensre, amit néhány mágikus húsevő növény okozott. Nyelt egyet, és elindult a tároló szekrényhez a takarításhoz szükséges eszközökért.

Mikor mindent összeszedet, amire szüksége lehet, elindult, hogy elkezdje a munkát. Gyorsan végezni akart itt, hogy minél hamarabb Alice keresésére indulhasson, de alig kezdte el a sepregetést, egy furcsa nesz ijesztette meg, melynek hatására kiesett a kezéből a seprű. Fülelni kezdett, s hamarosan beazonosította a hangot. Szipogás hangja volt. Elindult a hang irányába, hogy megtudja, ki bújhatott el itt, de amit talált arra álmában sem számított.

Alice néhány jól megtermett páfrány takarásában ült, s térdeit szorosan átkarolva zokogott. Lily nyugtatólag megsimogatta a vállát, de ez a gyengéd mozdulat is szinte ugrásra késztette a másikat. Hevesen húzódott el tőle, s kék szemei ijedten néztek rá. Mikor felismerte barátnőjét, teljesen ellazult, s a karjaiba dőlt.

– Már vártalak – suttogta a puha melleknek.

Lily annyira meglepődött, hogy egy ideig megmerevedve ült. Pár pillanattal később karjai automatikusan ölelték át a másikat. Sokáig maradtak így, mire Alice eltolta magától, és mélyen a szemébe nézett, s vörös hajú lány szinte elveszett bennük csillogó érzelmektől. Aztán minden bevezetés nélkül közelebb hajolt, s ajkait tétován Lilyéhez érintette, aki ugyanolyan bizonytalanul viszonozta azt. Nem értette, mi ütött a másik lányba, talán csak a gyász tette, s nem akarta kihasználni a másikat, így el akarta tolni magától, de Alice nem hagyta. Nyelve benyomult a szájába minden kételyt és józan gondolatot kiverve a fejéből. Megérezte a könnyek sós ízét, melyek azt a fájdalmat hirdették, amit el akart törölni. Nem volt visszaút. Elmélyítette a csókot, miközben kezei belopóztak a könnyű blúz alá, hogy birtokba vegyék a remegő test minden négyzetcentiméterét, módszeresen űzve ki belőle minden kínt és bánatot. Aztán ajkai is munkához láttak. Először Alice nyakának érzékeny bőrére hintett pici csókokat, ami apró sóhajokat váltott ki a másikból. Utána végig haladt a kulcscsont vonalán, keblein, egészen az érzékeny, csiklandós hasig. Mikor ideért a másik felkuncogott, s Lily is belemosolygott a puha bőrbe, majd óvatosan megszabadítva a másikat a fehérneműjétől, és nyelvével bebocsátás kért a combjai közé. Lily pedig tett róla, hogy Alice ne bánja meg ezt az engedékenységét. Lassú, óvatos mozdulatokkal addig ingerelte, míg az halkan nyögdécselni nem kezdett. Partnere nedvesedése és mély sóhaja felbátorította. Tovább folytatta a cirógatást és nyalogatást, és ahogy Alice nyögései erősödtek, úgy gyorsított ő is a tempón, egyre közelebb hozva a másikat a beteljesüléshez. Az odaadó becézgetés hatására teljesen kioldódott a kín Alice minden tagjából, s lassan teljesen átadta magát az élvezetnek, míg végül átlépett a gyönyör kapuján. Lily kényelmesen az egyik hatalmas növénynek dőlt és a karjaiba húzta a pihegő lányt. Oltalmazóan, meghitten ölelte magához, miközben a hátát simogatta. Alice hamarosan összeszedte magát, és együtt folytatták a takarítást, majd kézen fogva indultak el a kastélyba.

Vége